Rendelés

Lutra villantó

Lutra

A Lutra 11 grammos változata a sekélyebb vizekre, maximum 2–2,5 méteres mélységig való. Nagy felülete és könnyű súlya miatt lassan libeg-lebeg, bukdácsol lefelé. A tesztek során Ottó bácsiék sok csukát fogtak vele úgy, hogy bedobás után egyszerűen csak hagyták lefelé billegni. A kapások az általuk horgászott vizeken a vízoszlop (0,5–2 méter) teljes magasságában jelentkeztek. Az emel-megállít-visszahull technika a bevontatás során is eredményes volt, de (bottal vagy orsóval) húzott kanálra is voltak rávágások. Ugyanezt a technikát lassan áramló vízen alkalmazva, pöccintésekkel tarkítva, szinte egy helyben lehet táncoltatni a kanalat. Erősebb sodrásban a húzni-hagyni lehullani és sodródni módszer adott halat.

A Lutra 16 grammos változata sok olyan „problémát, kellemetlenséget” kiküszöbölt, amely nagyobb sodrásban, húzósabb vízen a könnyű kanalaknál adódott. Nehezebb súlya miatt tovább lehetett helyben tartani, viszont nagy felülete miatt mégsem zuhant, mint a kő. Persze Ottó bácsiék ezzel is dobáltak, kisebb, sekélyebb vizekben, ahol picivel gyorsabban kellett bánni a nehezebb kanalakkal, ami azért érdekes, mert voltak olyan időszakok, amikor a halak ezeket a gyorsabb, nehezebb kanalakat jobban díjazták, mint könnyebb, lassab verziót. De hát ezt már csak a halak értik, mi elég, ha elfogadjuk - és tudjuk.

 

Kele villantó

Klasszikus forma - egy kicsit megbolondítva, bár a különbséget leginkább csak a halak veszik észre, és persze azok a horgászok, akik ezt a villantót választották. A nálunk szokásos három alapszínben (arany, ezüst, réz), 10 és 13 grammos súlyban készül. Megint nem kertelünk, nekünk a könnyebbik változat joban kézre áll, de igaz az is, hogy jellemzően nagyon lassú folyásban, alig áramló vízben dobáljuk. A nehezebb változat már húzósabb vizet is elbír. A színek kiválasztását mindenki egyéni ízlésée bízzuk, de annyit elárulunk, hogy ezen a télen Tibor barátunk egy rézszínű Kelével sokakat legyalázott:)

 

A színekről

Ottó bácsi a sima réz színű kanalakat jobban kedveli, többet horgászik, és ezért többet is fog velük. Ha olyan kedve van, akkor alkoholos filccel valamilyen mintát pingál a villantóra. Ha valaki ehhez kedvet kapna, akkor a felületet először érdemes zsírtalanítani, utána jöhet körömlakk vagy alkoholos filc, száradás után pedig a lakkréteg.

 

Új színek a palettán!

Sikerült két új színnel meglepni a vásárlókat és a halakat. Az egyik ezüstfehér, a másik csillogó fekete. Ez utóbbi tiszta vízre készült, de alig várjuk már a tavaszt és a nyarat, mert reményeink szerint akkor is szép sikereket lehet vele elérni, főleg akkor, ha a halak még a jó öreg kopott sárgaréz kanalakól is megugranak. A színét lehetetlen leírni, még a galériában látható képek sem adják vissza milyen is a valóságban. Az ezüstfehér kanál szintén titkos ász lehet, felülete nem fényes, hanem matt, selyemfényű és - nem árulunk zsákbamacskát - számítani kell rá, hogy bemattul. Ha színét meg akarjuk őrizni, akkor bizony érdemes lelakkozni, vagy epoxival (vigyázat újabb, picit sötétebb árnyalat keletkezik) lekenni. Fontos, ezt a fehér kanalat nagyon tiszta vízben is ütötték a csukák, de esett már vele, mély vízben, törésen süllő, sőt, harcsa is.

A Kele-sorozat is új színekkel bővült!

Elkészültek az első 11 grammos ezüstfekete, ezüstfehér, bézs, borostyán és borostyán pikkelyes Kelék - és máris mondhatjuk, szépen muzsikálnak!

 

Itt a pikkelymintás sorozat!

Elkészült a pikkelymintás sorozat, kapható arany és bronz alapszínben, répavörösben, lilában és pirosban. Időnként viszont érdemes benézni a galériába, mert a fejlesztések során bármikor felbukkanhatnak új színek, olyanok is esetleg amelyek nem kerülnek sorozatgyártásra, viszont lehet, hogy eladók - ez egy emailt megér!

 

Egy változat harcsára!

Egyelőre korlátozott darabszámban készült a három alapszínben néhány 20 grammos Lutra, Predatek karikákkal, Owner horoggal kifejezetten harcsára. Ezt is ki kell próbálni!

 

Ha megtetszett a Lutra vagy a Kele és vásárolni szeretne, akkor kérjük, az ottobacsi@gmail.com címre küldje el rendelését, címét és telefonszámát, felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Halvédő Logó

Figyelem!

Vásárlásával nemcsak egy fogós villantóhoz jut, hanem a halak védelméhez is hozzájárul, ugyanis minden eladott villantó árából Ottó bácsi tíz forintot átutal az Országos Halvédő Közhasznú Egyesületnek. Több halat a természetes vizekbe!